Ez az írás Az Idők Jelei 2016 kiadvány kérésére írt, de végül abban meg nem jelent tanulmány változatlan formában. Közlésével a szerző azzal szeretne szembesíteni minden érdekeltet, hogy változott-e lényegesen a helyzet és a teendők.

 

Keszei Ernő:

A felsőoktatás helyzetéről és teendőiről 2016-ban

A magyar míveltségnek – mindennel, ami e rovatba tartozik – magyar zománczú európai míveltségnek kell lenni, mely saját nemzeti-egyéni typussal bír, de európai.”

(Kossuth Lajos)

A mai egyetemek elődjei a középkorban egységes európai keresztény kultúrában jöttek létre, és ezek máig tartó szerves fejlődésének eredményei. Most ismét tanúi és részesei lehetünk egy egységes Európai Felsőoktatási Térség (EFT) létrejöttének, amely a szűken vett európai határokon túlmutatva egységes keretbe foglalja a felsőoktatást Izlandtól Kamcsatkáig. A magyar felsőoktatás szerkezete, annak fejlesztése kizárólag ebben a keretben képzelhető el, így életbevágó kérdés Magyarországnak ehhez alkalmazkodni, illetve ennek alakításához aktívan hozzájárulni. A Bolognai Nyilatkozat alapító országként történő aláírása 1999-ben, majd az azt követő szerkezetátalakítás ehhez jó alapokat teremtett. Az átalakítás azonban – nemcsak Magyarországon, hanem többnyire az egész térségben – főleg formális és kevésbé tartalmi feladatokra összpontosított. Az EFT és a kialakítását, fejlesztését szolgáló Bolognai Folyamat jelenlegi célja ezért érdemi, tartalmi változásokra irányul, ezzel a szükséges irányba terelve a felsőoktatási intézmények átalakulását, amit a társadalom igényei határoznak meg. Mind az állampolgárok, mind az egyre inkább jól képzett és könnyen átképezhető munkaerőt igénylő gazdaság a felsőfokú végzettségűek arányának növekedésében érdekeltek. Ehhez a korábbi, szűk rétegeknek nyújtott „elitképzés” mellett hatékony és sikeres tömegképzésre, az élethosszig tartó tanulás megalapozására, valamint EFT méretű intézményközi együttműködésre van szükség.

Magyarországon a Bolognai Folyamat legtöbb eszközét idejében bevezették (pl. átlátható minőségbiztosítás, kreditrendszer, diplomamelléklet, strukturált doktori képzés), de a két- illetve (a doktori képzéssel) háromlépcsős oktatási rendszerre késve és túl gyors ütemben kellett átállni, ami sok problémához vezetett. Ezeket szintén orvosolni kell. Mindezek tükrében a legfontosabb feladatok a következők.

  1. Megfelelő intézményszerkezet kialakítása. A tömegképzés leginkább a lokális, illetve regionális igényeket kielégítő közösségi főiskolákban folyhat. Ezek tipikusan rövid ciklusú (2–5 féléves) képzéseikkel, azoknak a régió aktuális igényeihez igazításával fontos szerepet töltenek be a helyi értelmiség kialakításában, a kulturális és gazdasági potenciál megőrzésében, ugyanakkor a felsőfokú tanulmányokat sikeresen elvégző hallgatói arányt is jelentősen növelhetik. Emellett nélkülözhetetlenek az országos igényeket kielégítő főiskolák és alkalmazott tudományok egyetemei, amelyeken magas szintű szakemberképzés folyik. Mindkét kategóriában helye van az állami, illetve önkormányzati fenntartású intézmények mellett a magán-, illetve egyházi fenntartású képzőhelyeknek is. A nemzeti kultúra és gazdaság hosszú távú fenntartásához szükség van magas szintű, nemzetközileg is jelentős kutatóegyetemekre. Ezeknek az előbb említettektől különböző – elsősorban tudományos – feladataira kiemelt figyelmet kell fordítani. A pedagógusképzést is a lehető legmagasabb szinten kell folytatni, az oda jelentkező, de a pályára alkalmatlan személyeket ki kell szűrni. Ki kell fejleszteni pedagógiai és oktatási tudományos műhelyeket, ahol nemzetközileg elismert eredmények születnek.
  2. Kielégítő finanszírozás, hatékony gazdálkodás. A felsőoktatási intézmények jelenlegi célja általában a túlélés, aminek egyik fő oka az alulfinanszírozottság. A (felső)oktatási kormányzat felelőssége olyan jogi környezetet kialakítása, amely garantálja az intézmények kielégítő finanszírozását különböző forrásokból olyan mértékben, hogy az jövőképük megvalósítását, oktatási és tudományos színvonaluk megfelelő fejlesztését is lehetővé tegye. A kancellárok által gyakorolt szoros fenntartói ellenőrzés garantálja a hatékony gazdálkodást, ha a kancellár valóban az adott felsőoktatási intézmény igényeinek megfelelően végzi ellenőrző és támogató tevékenységét. A fenntartónak is ehhez igazodó bizalommal kell gondoskodnia a megfelelő finanszírozásról. Az EFT-ben rendkívül fontos az intézmények megfelelő nemzetközi beágyazottsága. Ennek elengedhetetlen előfeltétele az infrastruktúra és a humán erőforrások nemzetközi színvonalra fejlesztése és fenntartása.
  3. Hallgatóközpontú, kimenetorientált képzési szerkezet. A kimeneti követelményeket az új intézményi és képzési szerkezethez kell igazítani, szakítva pl. azzal a rossz hagyománnyal, hogy a mesterszakokon ezek a „régi”, osztatlan képzésekkel azonosak legyenek. A kontaktórák számát csökkenteni, a hallgatói egyéni feladatok súlyát pedig növelni kell. Az oktatási módszereket is ehhez kell igazítani. Minden tantervnek tartalmaznia kell általános kulturális és társadalmi ismereteket; a felsőoktatás egyik fontos célja továbbra is a „kiművelt emberfő” képzése.
  4. A kívánatos sokféleség mellett a lehető legnagyobb flexibilitásra és átjárhatóságra van szükség. A felsőoktatásban végzettek életútja előre nehezen kiszámítható, így egyre gyakoribb a tanulás közbeni irányváltás, illetve a diplomások továbbtanulása. A tanulmányok megszakítása után, munkatapasztalatot követően is van igény diplomaszerzésre. Ezeket az egyéni utakat mindenképpen figyelembe kell venni az oktatás szerkezetének tervezésénél. Fontos elvárás a mobilitási félév(ek) kreditjeinek lehetőleg maradéktalan elismerése, amit a bevezetésre kerülő „mobilitási ablak” is nagymértékben indokol.
  5. A hátrányos helyzetű társadalmi rétegek méltányos esélyegyenlőségére kell törekedni – a közoktatás megfelelő intézkedéseivel összhangban. Magyarországon sajnálatosan nagy a szegénységben élők aránya. Gyermekeik általában halmozottan hátrányos helyzetűek, ami nem jár együtt gyengébb képességekkel vagy tehetséggel. Kiemelten fontos ezért számukra is jobb esélyt teremteni a felsőoktatásba bekerülésre, illetve ott a tanulmányok sikeres elvégzésére. Ez természetesen nem megvalósítható a közoktatásbeli támogatás és tehetséggondozás nélkül, de a felsőoktatási intézményeknek is vannak fontos teendői a cél elérése érdekében.
  6. A társadalom és az intézmények megfelelő tájékoztatása az EFT és a Bolognai Folyamat céljairól, eszközeiről és tartalmáról. Bevezetése során eleinte nem került említésre maga a folyamat, majd a háromciklusú képzésre áttéréskor az a hamis kép alakult ki a társadalomban – beleértve magukat a felsőoktatási intézményeket is –, hogy a folyamat tartalma ebben ki is merül. Nagyon fontos ezért a szülők, a diákok, a hallgatók, az oktatók, valamint a munkaadók széleskörű tájékoztatása a folyamat és az EFT valódi céljairól és eszközeiről.
  7. Hosszabb távon át kell térni a szak-akkreditációról az intézményi akkreditációra. A képzési szerkezet stabilizálódása után az intézmények minőségi működése megfelelő szintű lesz ahhoz, hogy ez is oktatási-kutatási autonómiájuk része legyen. Ez jelentősen elősegítené a felsőoktatás szerkezetének hatékony átalakítását intézményen belül vagy más intézményekkel együttműködve, ha arra szükség van.