Nusser Zoltán, agykutató

Nem a struktúra a lényeg, hanem az irányítást végző emberek szakmai és erkölcsi hitelessége

Gondolatok a kutatóintézet-hálózat működtetéséről

 

E cikk olvasói közül valószínűleg sokan követik az MTA intézethálózatának jövőjéről szóló, az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közötti huzavonát/vitát. Számos beszámoló született, amelyek részletezik és kontextusba helyezik a tavaly július óta tartó folyamatokat, ezért ezen események részletezésétől itt most eltekintek. Arra azonban szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy ilyen összetett kérdéskörben is milyen módon leegyszerűsítve, szekértáborokba tömörülve „vitatkoznak” egymással az érintettek például arról, hogy adjanak-e be az MTA Intézetei „pályázatot” vagy ne, valamint, hogy tárgyaljon-e az MTA vezetése az ITM-mel vagy ne.

Nincs az az intézetirányítási szerkezet, ami önmagában garantálná az intézetek és kutatócsoportok optimális működését és valószínűleg többféle olyan struktúra létezik, ami alkalmas lehetne az intézetek szakszerű irányítására. Azaz a jelenlegi „közbeszédet” szinte kizárólagosan foglalkoztató kérdés, hogy az intézethálózatot az MTA köztestülete vagy pl. egy alapítvány irányítsa, nem egy fundamentális kérdés. Meggyőződésem, hogy az Intézethálózat jövője és a magyar tudósok nemzetközi sikeressége az irányító testületben ülők szakmai és erkölcsi hitelességén alapul, és nem azon múlik, hogy az intézethálózatot az MTA vagy egy alapítvány irányítja. Eddig hivatalos és nem hivatalos forrásból sem értesültem, hogy az MTA vezetése és a minisztérium arról tárgyalnának, hogy kik, milyen nemzetközi szaktekintélyek lennének a megalapítandó alapítvány kuratóriumának/szakmai irányító testületének tagjai, hanem csak arról vannak félhivatalos információk, hogy a kuratórium és a szakmai irányító testület hány százalékát delegálná az MTA és a kormány. Mindenki, aki a kormány átalakítási tervével ért egyet, biztos abban, hogy a kormány csak és kizárólag nemzetközi mércével mérve is kiváló tudósokat delegána erre a feladatra? Hasonlóan, a kormánykritikus tudósok számára is magától értetődőik, hogy a mindenkori MTA vezetése világszínvonalú tudósokat fog delegálni ezen testületekbe? Ki hallott az ITM és az MTA vezetősége részéről olyan nyilatkozatot az elmúlt hónapokban, amiben azt taglalták volna, hogy kik azok a magyar és/vagy nem magyar tudósok, akik szakmai elismertségük, tudomány-értékelési tapasztalatuk alapján hitelesek lennének az intézethálózatot irányító szakmai testület vezetésére vagy tagságára?

Minden általam ismert magas tudományos teljesítményt mutató országban a közpénzből finanszírozott kutatóintézetek és kutatócsoportok rendszeres (5-7 évenkénti), független, szakmai átvilágításon esnek át, ami vagy biztosítja számukra a következő periódusban a kutatásaik támogatását (ami általában részleges, azaz még pályázatokat is kell nyerniük) vagy az intézet/kutatócsoport bezárását eredményezi. Ezen átvilágítások legfontosabb eleme a világ vezető tudósainak anoním (külső peer-reviewer) és nem-anoním (zsűri tagok) bevonása a szakmai vélemény kialakításába.

A világ legjobb tudósai olyan mennyiségű peer-review felkérést kapnak, hogy ezen felkérések nagy részét nem tudják elvállalni. Talán kevesen tudják, hogy a European Research Council paneljei minden második-fordulóba jutott pályázathoz 10-14 külső szakmai bírálót kell hogy felkérjenek ahhoz, hogy átlagosan 2-4 bíráló elvállalja és határidőre be is küldje a bírálatát. Ha ez az arány ilyen siralmas Európa legmagasabb presztízsű pályázati rendszerénél, akkor mi garantája azt, hogy egy magyar kutatóintézet/kutatócsoportok átvilágításánál az irányító testület valóban a leghozzáértőbb tudósok véleményére fog tudni támaszkodni? Talán nem nehéz belátni, hogy kizárólag az irányító testület tagjainak szakmai ismertsége és nemzetközi beágyazottsága az egyetlen esély a független, magas szinvonalú szakmai véleményeken alapuló értékeléshez. Ha a Kormány és a magyar tudományos élet résztvevőinek valóban az a célja, hogy a legrátermettebb kutatók részesüljenek a forrásokból (ami Magyarországon zömmel közpénz), akkor leginkább azon kellene elgondolkodni, hogy a jelenleg formálódó struktúrában miként lehetne legjobban garantálni a független, magas színvonalú szakmai értékelést, és az azon alapuló forráselosztást.