Lányi András

A fenntarthatóság témaköre a felsőoktatásban

Összefoglaló

az UNESCO MNB és az ELTE Humánökológia mesterszak a Magyar Tudományos Akadémián 2018 november 19-én rendezett konferenciájának dokumentumait tartalmazó kötetből

Miközben a Föld-űrhajó kétlábú utasai viharos sebességgel közelednek történelmük legsúlyosabb megpróbáltatásához, egyetemeink tanrendjén az ezzel kapcsolatos tudnivalók csak érintőlegesen szerepelnek. Hogyan változtathatnánk ezen – erről szólt konferenciánk.

A plenáris ülés előadásait hallgatva ismét meggyőződhettünk arról, hogy jóllehet a természettudományok ma már részletes előrejelzést is tartalmazó, hiteles beszámolókkal szolgálnak a földi bioszférában zajló drámai változásokról, ezek mégsem hoztak fordulatot az emberek, népek és országok magatartásában. Fajunk önpusztító viselkedésének magyarázata mindenekelőtt a humán tudományok adóssága. A pályamódosításra ösztönző illetve azt akadályozó kulturális, lélektani, politikai és gazdasági tényezők bemutatása és tudatosítása pedig a jövő értelmiségének felkészítéséért felelős felsőoktatásra vár.

A szükséges változások irányát jelzi az ENSZ Közgyűlés 70. ülésszaka előtt, 2015 szeptemberében megrendezett Fenntartható Fejlődési Csúcson elfogadott Világunk átalakítása: Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 (Transforming Our World: The 2030 Agenda for Sustainable Development) című dokumentum. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága elkötelezett az ebben megjelenő komplex célrendszer megvalósítása iránt, és szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy az minél szélesebb körben váljon ismertté, és a felnövekvő nemzedék, de különösen a jövő értelmisége elsajátítsa a változások véghezviteléhez nélkülözhetetlen szemléletet és tudást. A folyamat kulcsszereplője a felsőoktatás. E felismerés jegyében, az ELTE Humánökológia Mesterszakkal kialakított rendszeres együttműködés tapasztalatait felhasználva került sor 2018. november 19-én, a Magyar Tudomány Ünnepén e konferencia megrendezésére.  A tanácskozás résztvevői, az érintett tudásterületek elismert szakemberei annak feltételeit vizsgálták, hogy az egyetemi hallgatók szakterületüknek megfelelő kurzusok keretében ismerjék meg a bioszféra-krízis folyamatait, különös tekintettel azok társadalmi-kulturális összefüggéseire.

A szekcióviták összefoglalóiból kiderül, hogy konferenciánk résztvevői az ebből adódó sürgős tennivalókat igen hasonló módon ítélik meg.

  1. Ahhoz, hogy a jövő magyar értelmisége megfeleljen a század kihívásainak, tanulmányaik során meg kell ismerkedniük az ökológiai válság folyamataival, az élővilágban zajló drasztikus változások antropogén eredetével és társadalmi következményeivel. A hangsúly nem a tárgyi ismereteken lesz, hanem a szemléleti fordulat szükségességének belátásán, a civilizációnk önképét meghatározó haladás-narratíva előfeltevéseinek újragondolásán. Ehhez az egyetemi képzésnek túl kell lépnie a merev specializáció és a semleges szakértelem korlátain: rendszer-összefüggések felismerésére, önálló tájékozódásra, kritikai reflexióra képes hallgatókat kell kibocsátania, akik tisztában vannak felelősségükkel, de a katasztrófa elhárítása és a válság kezelése terén rájuk váró, szakképzettségüknek megfelelő lehetőségekkel és tennivalókkal is.
  2. A bioszféra-krízis új megvilágításba helyezi az ember helyét és szerepét. Korunk világproblémáinak társadalmi-gazdasági összefüggései súlyos erkölcsi dilemmákat vetnek fel, ezektől többé a felsőoktatásban sem tekinthetünk el. Ha azt akarjuk, hogy a szembesítés ne fulladjon meddő és hatástalan moralizálásba, meg kell erősítenünk a képzésben a filozófiai és etikai reflexió szerepét. (Ennek előfeltétele volna egy didaktikai és szakmai szempontból jól végiggondolt etika tantárgy megtartása legalább a középiskolák 11. évfolyamán.)
  3. A felszólalók abban is egyetértettek, hogy a globális vészhelyzetről szóló beszámolók a maguk általánosságában jóval kevésbé ösztönzik a hallgatókat szemléletváltásra vagy életvitelük megreformálására (esetleg el is riaszthatják őket attól, hogy a jövő kilátásaival szembenézzenek), mint a gyakorlati tapasztalat. Ezért kitüntetett jelentőséget tulajdonítanak minden olyan kezdeményezésnek, amely túlmutat a tanterem falain, és a hallgatókat arra inspirálja, hogy a saját természeti és társadalmi környezetükben szerzett személyes tapasztalatuk alapján győződjenek meg az elemi létfeltételeiket veszélyeztető degradációs folyamatokról, illetve a fenntarthatóságot szolgáló kezdeményezések értelméről, saját cselekvési lehetőségeikről. A fenntarthatóság pedagógiájának szerves része a helyi problémák elemzése, jövőképes megoldások keresése, a hallgatók bevonása ezek megvalósításába, például magának az egyetemi környezetnek fenntarthatóvá alakításába.
  4. A fenti megfontolásokból következő egyetemi reform kiindulópontja nem lehet egyéb, mint az oktatók felkészülése-felkészítése az új feladatokra. A konferencián elhangzott konkrét javaslatok közül kiemelnénk a működő fenntarthatósági mesterképzésekhez kapcsolódó doktoriskolák, továbbképzések, különösen tanári továbbképzések fontosságát, szakmunkák, egyetemi tankönyvek megjelentetését, a nemzetközi szakirodalom kiemelkedő munkáinak megismertetését a hazai közönséggel. Az új gondolkodásmód a pedagógus-szerep újragondolását is megköveteli. A proaktív, projektszemléletű, multidiszciplináris, gyakorlat- és problémaközpontú képzés módszertanával nemcsak a pedagógusképzés és továbbképzés hallgatóinak kell megismerkedniük, hanem az egyetemi oktatóknak is.
  5. Az intézményi környezet támogatása nélkül a fenntarthatósági törekvések kudarcra vannak ítélve. A felsőoktatási intézményeknek meg kellene határozniuk fenntarthatósági céljaikat az oktatás, kutatás, a társadalmi kapcsolatok és az egyetem háztartása terén. Támogatniuk kellene az oktatás megújítására irányuló kezdeményezéseket, valamint az áttanítás és áthallgatás lehetőségét.
  6. A résztvevők szorgalmazták a fenntarthatóság témakörének megjelenését az egyes szakok tanrendjén. Ehhez mindenekelőtt ki kellene dolgozni az adott tudásterület sajátosságainak megfelelő tematikákat. Kitüntetett feladata lehet ez az egyetemközi műhelymunkának, melynek konferenciánk, reméljük, az első lépése volt. A vitaindítók és a szekcióülések felszólalói többféle lehetőséget is mérlegeltek az új szemlélet és tudásanyag integrálására. Ezek jól kiegészíthetik egymást:
    • komplex ökológiai szemléletű mesterszakok indítása a diszciplinák és fakultások sajátosságainak megfelelő tartalommal;
    • a világproblémákat, társadalmi-kulturális összefüggéseiket és kezelésük perspektíváit bemutató önálló – legalább két féléves – tárgy kialakítása és bevezetése az alapképzésben;
    • egyes tárgyak, meglévő szakok tudásanyagának, szemléletének felülvizsgálata, kiegészítése a fenntarthatóság szempontjai szerint.
  7.  Egyetértés mutatkozott abban is, hogy a hallgatókat első lépésben a tehetséggondozás intézményein keresztül lehetne megszólítani, amennyiben sikerül ennek megnyerni a tudományos diákköri mozgalom és a szakkollégiumok vezetőit.